+36 70 369 44 78

Blog

A legjobb alkalmazások az Apple szerint

A legjobb alkalmazások az Apple szerint

Nemrégiben tették közzé a legjobb androidos applikációk listáját, most pedig az Apple is kiadta, hogy az App Store alapján melyek 2018 legnépszerűbb alkalmazásai. Csakúgy, mint a Google esetében, itt is az amerikai letöltési-adatok voltak a mérvadóak.

Kicsit talán ironikus, hogy a cupertinoi cég virtuális áruházába látogatók legtöbbször egy a konkurenciához tartozó appot, azaz a YouTube alkalmazását töltötték le. Egyébként android fronton is egy ide tartozó program, a YouTube TV, lett a legnépszerűbb.

Ahogy e fenti listán is látható – a sorrend vízszintesen értendő – szinte kizárólag a kép-videó megosztó illetve a közösségi médiához kapcsolódó alkalmazások hódítottak idén. Az első 7 helyen találhatunk ilyenek, míg a maradék 3 helyen a Google térkép és levelező szolgáltatása valamint a Spotify kapott helyet.
Ahogy a Google-nek, úgy Mark Zuckerbergnek sincs oka panaszra a top10-et böngészve, de az mindenesetre érdekes, hogy a Facebook három appja közül a bölcsőt jelentő közösségi oldal dedikált programja “csak” az ötödik lett, míg a Messenger csevegőalkalmazás negyedik, a felvásárlással korábban a céghez került Instagram pedig második.

Az egyes játékokat külön rangsor illette meg.  Az egyéb platformokon is elképesztően népszerű Fortnite végzett az első helyen, ami már csak azért sem meglepő, mert a játékot kiadó Epic Games a szigorúan zárt rendszert fenntartó Apple-nél nem tehette meg azt, mint az androidos verzió esetében, hogy a nagy alkalmazásbolt megkerülésével saját oldalán terjessze a programot. Egyébként a  Play Áruházban idén az élen végzett PUBG itt sem szerepelt rosszul; a dobogóról épphogy lecsúszva a 4. helyet szerezte meg.

Hasonló bejegyzések

2019. 2. 15.

Kínos Twitter-bakik

Jóllehet idehaza korántsem olyan népszerű a Twitter, mint például Amerikában, ahol a legtöbb színész vagy énekes valóban maga kezeli a profilját, sőt néha még maga az ország elnöke, Donald Trump is elborzasztja követőit egy-egy szofisztikáltnak nem nevezhető bejegyzésével. Mégis világszerte 126 millióan használják napi rendszerességgel, ami persze bőven elmarad a Facebook, a Snapchat vagy az […]

Elolvasom
2019. 2. 12.

Nézzük miket irigyelnek az androidosok az iPhone-tulajoktól

Vannak örök ellentétek, melyek mára már úgy ivódtak a köztudatba akár a tűz és a víz vagy a fekete és a fehér. Majd minden szegmensben találhatunk ilyeneket, gondoljunk csak autómárkák esetében például a Mercedes-Benz és BMW ellentétre vagy esetleg a futball világában a Real Madrid és a Barcelona szurkolói között húzódó már-már kibékíthetetlennek tűnő viszályokra […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.